2011. október 25.

Igényes Szinkron Projekt - jelentkezőket keresünk!

Itt az ideje, hogy hivatalosan is bejelentsem az
Igényes Szinkron Projektet!

A korábbiakban esett róla említés, hogy Kemela nevű bro társunk felvetette az igényes magyar fan-szinkron  ötletét. Egy rövid stagnálás után a projekt ismét mozgásba lendült, az első hullámban rendkívül ígéretes jelentkezőket hozva.
Sajna páran kimaradtak ebből a bemutatóból, de igyekeztünk azokra összpontosítani, akik az első részben megjelennek/főszerepet kapnak. A hangok webmikrofonokkal lettek házilag rögzítve, ami természetesen nem adja meg a minőséget. A szájra igazított szövegen már dolgozunk.

A szinkront élesben majd egy bérelt stúdióban fogjuk felvenni Budapesten. Az első évad első két epizódjára tervezünk első körben. Véleményem szerint egyszer három-négy óra elég lesz ahhoz, hogy elintézzük a két húsz perces részt.
A gördülékenység és a rugalmasság érdekében szeretnék minél kevesebb emberrel dolgozni. A jelenlegi tervek szerint a főszereplők hatosfogatához hat külön személyt keresünk, akik egyúttal bizonyos mellékszereplőket is szinkronizálnak.

Íme a szereplőlista (idővel frissülni fog)



Hajnalcsillám (Twilight Sparkle) - P. Viktória
Páratlan (Rarity) - F. Laura
Cukorfalat (Pinkie Pie) - F. Anna
Almásderes (Applejack) - Sz. Kata
Szivárvány (Rainbow Dash) - V. Ibolya
Szendeszárny* (Fluttershy) - F. Anna

* = a szinkronban a szájra illesztés kedvéért Fluttershy-t Rebegőcske helyett Szendeszárnynak hívjuk

Jelentkezni a következő e-mail címen, mellékelt hangmintával;
A hangmintának pár tetszőleges mondatot kell tartalmaznia a választott karaktertől. Használjátok az Enormous Macintosh-féle fordítást.

A jelenlegi állás szerint tizennyolc beszélő szereplő jelenik meg az első két részben. Ebből egy Tüsi, egy Mágnes István, a többi mind lány. Ha a fő hatosfogat között elosztjuk a szerepeket, akkor négyüknek jut két plusz mellékszereplő, kettejüknek pedig egy. A mellékszerepek sorsát később megbeszéljük.
(KÜLÖN NEM ELVÁLLALHATÓ)

Tüsi (Spike) - F. András
Holdtáncos (Moondancer) - F. Laura
Holdtáncos Barátnője - V. Ibolya
Nagyal mama (Granny Smith) - F. Anna
Polgármester (Mayor Mare)
Mesélő (Narrator)
Celesztia hercegnő - F. Anna
Almavirág (Applebloom) - V. Ibolya
Lidérctáltos (Nightmare Moon) - Sz. Kata
Árnnyíl (Shadowbolt) - P. Viktória
Luna - F. Laura
Mágnes István (Steven Magnet) - K. Tamás
Egyéb információk:
(alias apróbetű, amiben az ördög bújik)
A jelentkezés önkéntes, a projekt non-profit.
Ha minden jól megy, tudok szervezni egy srácot, aki mellékesben egy esküvőszervezőnél dolgozik, mint szavaló - tanácsaival sokat segíthet. 
A stúdió költségeit mi álljuk.
Nem összetévesztendő Kolibry bro-szinkron projektjével.
Kancát csak nő, csődört csak férfi szinkronizálhat.

43 megjegyzés:

  1. Nem kicsit ígéretes.:) Viszont engedjétek meg: Ha Fluttershy a szótagok miatt Szendeszárny, akkor az ötszótagú Szivárvány Vágta hogy passzol a háromszótagú Rainbow Dash-re?:)

    VálaszTörlés
  2. Őt kizárólag Szivárványnak szólítják majd :P

    VálaszTörlés
  3. Ha jól értem, akkor alapvetően az egy szem Steven Magnet játszik a férfiak közt (Spike már bír hanggal), hát ez elég komoly lista...

    Persze hajrá, a dolog jónak látszik, reméljük az is lesz.

    Tudom, kicsit korai, de esetleg a további szerepekre is el lehetne kezdeni a válogatót, hogy legen is komoly reagálási lehetőség. (bár sajna férfi szerep később sem sok lesz)

    VálaszTörlés
  4. Két kérdés, lehet én vagyok a tájékozatlan, de narrátor, és Steve Magnet hol van a sorozatba?

    VálaszTörlés
  5. Miért lett törölve a hozzászólásom? Nem bírjátok elviselni a konstruktív kritikát? Tartom, hogy ez ebben a formában nagyon amatőr, a hangokat érdemesebb lenne stúdióban felvenni (fillérekért lehet bérelni) és valamilyen public speaking tanfolyamot elvégezni.

    VálaszTörlés
  6. >2011. október 25. 18:01

    Te valami szövegértésből kettes emberke lehetsz

    VálaszTörlés
  7. Moderátorok, kitörölte valaki a kolléga hiperkonstruktív hozzászólását, amit a poszt alapos elolvasása után tett?
    Mindenesetre szerencsére van róla egy másolatom, úgyhogy beillesztem.

    VálaszTörlés
  8. "Emberek, sajnos ez még nem igényes, még egy fan-projekt szintjén sem.
    Nem bántásból mondom, de ez a helyzet. Értem, hogy eddig pozitív visszajelzéseket kaptatok a közösségen belülről, nekik talán tetszik (amúgy csak hype), de szélesebb közönségnek ez nagyon amatőr munka.

    Egy stúdiót béreljetek ki, mert nagyon rossz a hangminőség.

    Színészkedést meg gyakoroljátok még, egy fizetős tanfolyamot (színész vagy beszédtréning) elvégeznék a helyetekben, mielőtt nekivágnék. Ha tényleg igényes szinkront akartok.

    A női szinkronok nem rosszak, a férfihangokon kéne elég sokat javítani. "

    VálaszTörlés
  9. sztem azért illene elolvasni miről van szó, mielőtt elkezded osztani az észt

    VálaszTörlés
  10. Szívesen szinkronizálnék egy pónit, habár hiába vagyok lány és tanultam beszélni, a hangom túl mély lenne hozzá (ugyan én nem hallom annak, de az más kérdés). Ez van. :((

    VálaszTörlés
  11. Azért nem bánnám, ha megmutatnád azt a hangot :D talán egy Almásderest ki lehetne belőle hozni?

    VálaszTörlés
  12. idióták...
    úgyse fog összejönni :PPPPPPPPPPPP

    VálaszTörlés
  13. én ezt tudom ajánlani :D http://www.digitcam.hu/termekadatlap/6467

    VálaszTörlés
  14. Hát,próba-szerencse,megprobálkozok Rebegőcskével.Talán az illik legjobban a hangomhoz,de nem vagyok benne biztos,hogy jó lesz.

    VálaszTörlés
  15. Awww, segítseteek, mi lenne a leg megfelelőbb példamondat Fluttershy-tól és Pinkie-től?:$ erre a kettőre lenne szerintem értelmes a hangom >.<

    amúgy zsír, eddig tök jónak tűnik :D

    VálaszTörlés
  16. Nos, ha kedvenc megnyilvánulásokról van szó...
    http://youtu.be/AR_N7o8KRDA?t=9m25s
    http://youtu.be/V6qTup0grPQ?t=6m13s

    VálaszTörlés
  17. Ööö...én nem értem, miért Szivárvány Szivárványvágta helyett... meg ez a Szendeszárny is fura... elmagyarázná valaki, mire jó ez?

    VálaszTörlés
  18. Amúgy azt láttam, hogy Apple Bloomot kiírták, de hol van Sweetie Belle meg Scootaloo? Pedig van elég nagy szerepük...

    VálaszTörlés
  19. Ezek az első két rész szerepei, ahol Scootaloonak és Sweetie Bellnek nincsenek beszédes szerepei. Valamint néhány nevet a szótagszám könnyebb illesztéséhez megváltoztattunk.

    VálaszTörlés
  20. Hy!

    Ötletként felvetném nektek, hogy tarthatnátok hangpróbát akár az Improved chat nevű programmal is...
    Teljesen ingyenes! :)
    Másrészt, szimpla beszélgetésre is
    elég jól lehetne használni, jobban összehozná az embereket, mint chatben, vagy fórumon beszélgetnétek. Bár nem tudom mekkora és milyen aktív ez a tábor. :)

    VálaszTörlés
  21. Nos, megteheted a javaslatod a fórumban vagy facebookon, mivel egy ilyen régi poszt kommentjei között már senki sem fogja megtalálni. Másrészt megjegyzem, hogy tudtommal van egy skype csoportunk valahol.

    VálaszTörlés
  22. :)

    A facebookon nem szívesen kommunikálok, túl sok adatot tárol el a kérésem nélkül rólam.

    a fórumot nem igazán értem, hogy hogy kell oda regisztrálni...

    akinek üzentem már elolvasta.

    VálaszTörlés
  23. szörnyű az a fórum :<

    VálaszTörlés
  24. Én vagyok az, Laura×7, csak megszünt a Gmailem.
    Lehet hogy találtam egy jelentkezöt Applejackre! Ha joo lenne ö is, meg én is mint Szivárvány, meglenne az egész hatosfogat ;)

    VálaszTörlés
  25. Megint én vagyok, Lau. Csináltam gmailt...
    Most jut eszembe: Törölték a hozzászólásom!!! Pedig jelentkezek Szivárványra. És lehet hogy tudok egy jelentkezőt Almásra is. És ha jó a hangom, tudok csinálni pontos szöveget az első két részről és fénymásolni hatfelé. Vagy hétfelé, mert Tüsinek is egyet. Csak ha kell. Mert akkor csak olvasni kéne lapról, nem lenne több munka... :)
    Majd megpróbálkozom a hangmintával, meg ha szükséges megcsinálom a szöveget.

    VálaszTörlés
  26. Oké az klassz.. a netes fordítók nem igazán okosak...

    VálaszTörlés
  27. Én azt figyeltem,hogy Lidérctáltos-hoz nincs kiírva,hogy foglalt,de Lunához igen. Pedig Ő egy és ugyanaz a karakter xD

    VálaszTörlés
  28. Nem, már az eredetiben sem volt így.

    VálaszTörlés
  29. Lunának aranyosabb a hangja mint Nightmare Moonnak :S amúgy milyen gépezettel lehet jó minőségben hangot felvenni? :S tudnék jelentkezőt RD-re [én xD] és Applejackre is. :D

    VálaszTörlés
  30. Jelentkezéshez elég sima webmikrofonnal.

    VálaszTörlés
  31. Mi nem volt úgy? Nem ugyanaz a karakter vagy nem ugyanaz az eredeti szinkronhang? (Luna és Nightmare Moon)
    Nem kötözködésből de tudtommal Tabitha Germain (ha jól emlékszem) a hangja Princess Lunának, Nightmare Moonnak de még Rarity beszédhangja is ő xD

    És karakterileg is egy személy xD
    Csak engedett a sötét oldalnak anno és lett egy gonosz "énje".

    De végül is igaz az is,hogy nem képzett szinkronszínészektől,hanem lelkes amatőröktől nem lehet elvárni,hogy képesek legyenek játszani hangjukkal.
    Ezt nem bántásból,mert amúgy nem rossz az eddig összerakott videó,de.... azért van még mit csiszolni rajta :D

    VálaszTörlés
  32. Nagyon sok sikert kívánok nektek a szinkronhoz (már ez a pár perc is jobban hangzik mint a "hivatalos" stúdiós, főleg discord hangja nagyon ottvan)... de kérlek... az égre... a neveket ne magyarítsátok... please... Nagyon jók az angol nevek...

    (Egy 20 éves brony, aki nem érti, hogy lett az... *.*)

    VálaszTörlés
  33. Remek ötletnek tartom a saját készítésű magyar szinkront ugyanis a "hivatalos" tényleg elég ergya lett.

    DE!

    Az égre és mindenre ami szent: NE FORDÍTSÁTOK LE A NEVEKET!

    Rebegőcske? Hajnalcsillám? Páratlan? CUKORFALAT? (Az Almásderesen és Nagyal mamán szakadtam mondjuk XD)

    Te jó ég, akinek eddig tetszett a sorozat annak is elveszitek a kedvét tőle...

    Miért nem rögtön Égitest hercegnő és Holdacska hercegnő ennyi erővel? :D

    Gondoljatok bele kiknek csináljátok a szinkront? Kislányoknak? Arra ott az eredeti! Pont erre keresitek a gyógyírt nem?

    Amúgy hajrá, sok sikert a projekthez!

    VálaszTörlés
  34. Szerintem lehetne Rollerina és Édibella is (ha már Almavirág van :D)

    VálaszTörlés
  35. BESZÉDES szerepeket hirdetünk csak meg.

    VálaszTörlés
  36. szerintem inkább meg kéne tartani az eredeti nevüket.

    VálaszTörlés
  37. Öhm....nem tudom nagyon hogy-smint csináltok mit és hogy,még hogy hol tartotok vele,de ha eljuttok addig,hogy végig csináljátok a szinkront (mert sok próbálkozást láttam,de eddig ez a legjobb),akkor egy Macintosh szinkronszinészkedéses mókut elvállalhatnék,mert úgy vélem a hangom megfelelne erre a szerepecskére.

    VálaszTörlés