2011. december 19.

Téli (harmadik) HunBrony találkozó - Összegzés



Kedves Hunbrony,

Bezárta hát kapuit a Téli (harmadik) Találkozó.
A napot (elsősorban) Inchay N. Hellwalker "Official Ticket Master"-nek köszönhetjük, és köszönöm ezúton is - illetve mindazoknak, akik szervezési (vagy egyéb) közreműködéssel támogatták eme jeles eseményt.
Szokásunkhoz híven, 8 órától a Népliget népét pukkasztottuk a jelenlétünkkel (mint az kiderült, eléggé sikeresen - ugyanis a biztonsági őr szerint nem éppen Fluttershy hangszinten társalogtunk).

A kezdeti tranzakciók és üzletek megköttettek, a karácsonyi ajándékok átadásra kerültek. Lockie, Inchay N. Hellwalker, Hubbera, Zsombor és Kolibry jóvoltából szerény személyem (de ezáltal a társaság is) egy pompás lobogóval gazdagodott (a szélben lobogott is eleget). Thanks, bros.:)

Kereken (az én órám szerint legalábbis) 10 órakor átvonultunk az Örs Vezér terére, ahol az Árkádban megreggeliztünk, tovább gyülekeztünk (és bővültünk), valamint kihagyhatatlanul megrohamoztuk a Spar rózsaszín játékszekcióját (ahol egy újabb biztonsági őr üdvözölt minket, a maga finom módján).

Mikor delet ütött a toronyóra, átszállingóztunk a Sugár Bowlingba (mely helynek bejárata előtt egy harmadik biztonsági őr végleg bebizonyította: a biztonsági őrök bizony haterek), ahol epikus játék vette kezdetét (Fus Ro Dah!) - de a látottak szerint, aki nem játszott, az sem unatkozott.

Unalom? Köztünk az sosem volt opció.:)

(photoshopped by Lockie in 10 seconds flat)
Ki így gurított, ki úgy esett hasra - de végül megszületett a top3 eredmény, s ezen szerencsés (illetve ügyes) győzteseknek Inchay N. Hellwalker, Hubbera, és én átadtunk egy-egy oklevelet és zsugorfóliázott plakettet.

Első helyezett: Cale
Második helyezett: Slezák Dániel
Harmadik helyezett: Aaron Gottl

Gratulálunk.:)

A játék lezárulta után a 4-6-os lóvasúttal a múltkori meet-en megismert Osterbräu nevezetű szentélybe vándoroltunk, két csoportban (megtelt a lóvasút bendője), 16:00-kor.
A találkozó fénypontja ezzel kezdetét vette - létszámunk maximumra duzzadt, hangulatunk szintúgy. Ettünk, ittunk, mulattunk... a többi már történelem.:)

Néhány sis és bro megörvendeztetett minket spontán alkotásokkal is (külön köszönet Lovas Juliannának RD-ért *.*).
A Fus-Ro-Dah lassanként a tetőpontjára hágott.
Kihirdetésre került a Téli Desing pályázat eredménye is (ezt majd külön posztban fogom a nem túl távoli közeljövőben közkinccsé tenni - de az eredményt már látni is).


Ahogy leszállt az éj, lassanként ki-ki fájdalmas búcsúra emelte patáját. Megritkulva összébb tömörültünk (hunbrony.rar), és megkezdődött a cenzúrázatlan After Party...XD
Ennek a részleteibe talán inkább ne menjünk bele... Jól éreztük magunkat, na, az a lényeg.:)

Túl jól.:D

Summa summarum: hogy zökkenőmentesen zajlott a dolog, az nem teljesen true (a zökkenőmentesség csak utópia), de Inchay lelkiismeretes (és lazítás-mentes) munkájának hála, összeségében igenis sikeres, szuper találkozót építhetünk bele az emlékezetünkbe. Részemről: köszönöm!

Brohoof & HSPX (Have Some Pony Xmas): Falling Star

***

Lockie fotói
Kolibry fotói
Falling Star fotói: 1 2 3 4
Bluedrake Miller fotói

***

Inchay N. Hellwalker szervezői véleménye:

Kedves Celesztia hercegnő,

" Hát jól indult a nap. A csepegő esőben egy kukazsákba húzott zászlót használtam esernyőnek. De sebaj, csak jobb lehet már a nap... Azt hittem. Amikor megérkeztünk a Népligetre és átadtuk Fallingnak a karácsonyi ajándékát csoportosan (a képeken látható szép zászlót, amit mellesleg
Lockie alias Mogyorós Márton szerkesztett; akinek a csodás decemberi designt is köszönhetjük), azután elkezdtem összeszedni a bowlingra és az Osterbräura a pénzt. Mit ne mondjak... nem ment gördülékenyen. Páran egyből letámadtak, és adták is a pénzt, míg a többiek többszöri szólás után sem reagáltak, csak lassacskán. Miután 10:00-t ütött az óra, el is indult a csoport... önkényesen (WTF!). Miután utolértük a csoportot, a metró előtt, megkértem mindenkit, hogy vegyék meg az aznapra
elegendő jegyeket a közlekedésre (ami persze nem sikerült, mivel többször is meg kellett állni jegyet venni...). Amíg elmentek jegyet venni, néhány brony társ, a csoport egyik fele nekilódult, hátrahagyva
a többieket (ez többször is megesett, de szerencsére megoldottam az ügyet). De Zsombor tanácsára szerzek egy nyilat, amivel térden lőhetem az elsétálókat: "I used to walk away, then I took an arrow in the knee.". A bowling sem ment könnyen. A Sugár Bowling nem volt korrekt! Mire 12:00 lett, nem volt még szabad a foglalt pályánk. És persze az előre megbeszélt ülőhelyek sem voltak megcsinálva. Ha megyünk megint bowlingozni, tuti nem oda fogom szervezni. De végtére is lezajlott a verseny, mindenki tudott minimum egyszer játszani (a nyerteseknek ismételten gratulálok!). Az Osterbräu igazán jól sikerült. De az, hogy direkt mondtam, hogy aki túlkölt a beadott ezresén, az adja oda a pénzt,
hogy ki tudjam fizetni a nap végén... a nap vége fele, amikor kikísértem pár brot cigizni, elkaptam kettő távozó brot is, akik, mint kiderült, többet költöttek, és nem fizettek (még szerencse, hogy kint
voltam...).
De összességében úgy tűnt, mindenki jól érezte magát. Jó volt a bowling közben hülyülni (szerencsére nem csak én bénáztam xP), az Österben három pegasisterünk társaságát is élvezhettem, sok jó fej brony-éval együtt.
Köszönöm a szervezésbeli segítséget mindenkitől (Groovbirdnek külön
köszönet a csodás Twi-ért, ami a polcomon díszeleg). Ha tetszett a találkozó, és szeretnétek, hogy még több találkozó legyen (a szerkesztőség megjegyzése: lesz :D), akkor írjatok az e-mailemre javaslatokkal, észrevételekkel, stb... a netekel@gmail.com címre!
Örülök, hogy közétek tartozhatok! :) "

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jól éreztem magam én is, és örülök hogy egyre többőtöket megismertem. Aki esetleg lemaradt volna az este zárásáról, Falling nálam talált menedéket az éj sötétje és hidege elől, aminek szerves részét képezte, hogy hajnalig unszoltuk Lockie-t Bowling Star-os photoshoppokért (amik közül egy példa fentebb látható). Reggel még néhány utolsó fészbúk komment, aztán meg vonatkeresés (és állomáskeresés, mert egyikünk se tudta, hol van) után végül itthagyott. Pedig el tudtam volna viselni, ha marad, mert egy élmény volt :D

    VálaszTörlés
  2. És azóta nem én vagyok én.:D
    Maxiköszi amúgy! Mindenkinek, mindent.:)

    VálaszTörlés
  3. (én is el tudtam volna viselni, gondolj bele: most nem a vizsgára tanulnál :D)

    VálaszTörlés
  4. Mint mindig, a találkozók egyre jobbak és jobbak lesznek! Nagyon nagyon köszönök mindent, Inchay rengeteg dologban segít, és marha jó, mert neki köszönhetjük a helyet is! ^^ Beszélek vele a kövi nagytaliról, vannak jó ötleteim amiket támogat is :) Köszönöm Fallingnak az ajándékot, pont amilyet szerettem volna! *_* (Következő ruhámon DJ-PON3 lesz :P)
    És köszönöm a 3. helyet is. Bár egyáltalán nem tudok játszani, a jó társaság megtette a hatását! ^^ Remek dolog az is, hogy egyre több a Pegasister is :) C:

    VálaszTörlés
  5. A Fus Ro Dah tette meg a hatását, nem?

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Hát igen, én is első és egyetlen sztrájkomat egy erőteljes FUS kiáltásnak köszönhettem :)

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm én is srácok, jó buli volt. Nem tudom, lehet-e reklámozni, de én is írtam a meetről a saját blogomon, akit érdekel, olvassa el: http://takkun87.blogspot.com/2011/12/my-second-little-brony-meet.html

    Btw, a következő talikra való tekintettel, megelőlegeznék Inchay-nek egy megafont, meg egy íj készletet. :D

    VálaszTörlés
  9. Én is köszönöm Incay-nek a medálokat és a dobozt, Fallnignak pedig a pólót. Remélem a következőkre is el tudok majd menni.:)

    VálaszTörlés
  10. Sziasztok! Most néztem végig a képeket és...hát igen, jobban jártam volna ha veletek megyek inkább és nem az Holdfénycon-ra. Az egy hatalmas csalódás volt.
    Plusz, amint megláttam a Fluttershy és Celestia mini figurákat, visítottam. Itt nálunk Tatán nem lehet kapni egyiket sem :(! KELLLL!!
    Reményeim szerint a kövi meet-re már elmegyek.
    P.S.: nem tudom közületek hányan szoktak Animecon-ra járni, de tavasszal Dash cosplay-ben leszek...és fiú vagyok...just sayin' XD

    VálaszTörlés