2012. október 23.

Póni Scriptorium 5.

Avagy tanuljunk írni együtt.
Ötödik feladat

Ismét gyarapodni kezdtünk, és legalább egy-két további résztvevő jelezte, hogy különféle okokból kimaradt, így elkerülhető a korábban jelzet negatív következmény.

Sajnos a mostanira sem készültem, a következőre viszont szándékomban áll, mivel legalább időnként illene jó példával elöl járni az önjelölt okoskodónak is, nem?

Nite: Páratlan páros (kritika)
Omega: A viharos utazás (kritika)
Helios: Egy rövidebb út Canterlot-ba
Chaomiles: Az a nyár végi hintóút

Ezúttal nem spórolom el a saját véleményem, álljon itt mindenki épülésére.

Továbbra is érvényes, hogy a részvevőkön túl minden olvasó és érdeklődő is írhat kritikát, véleményt, hozzáfűzést.

Ismét egy rövid novella lesz a feladat, csupán a feltételek változnak meg, némileg kötetlenebb, némileg viszont sokkal kötöttebb lesz ezúttal.

Ötödik feladat: Rövid Novella II.
Minimális karakterszám: 2000 (ezt most vegyük figyelembe lehetőleg)
Maximális karakterszám: 7500 (ezt most vegyük figyelembe lehetőleg)
Feladat: Új helyszín, új környezet, megszokott karakter. A történet egyik (fő)szereplője kötelezően a hatosfogat egyike vagy Spike. Ezen karaktert számára teljesen új és ismeretlen világba vidd el, és mutasd be viselkedését hitelesen ott.

Aminek meg kell majd felelni: 
-Teljes és értelmes történet.
-A feladatnak való megfelelés.
-A feladat kreatív értelmezése 

Akár néző, akár résztvevő küldhet ötleteket akár megjegyzés, akár levél formájában későbbi feladatokhoz. (Bár a következő feladat vélhetően nem novella lesz.)

A karakterszám szokás szerint szóközökkel együtt értendő.


A műveket a következő címre küldjétek:
thorin.mailg@gmail.com

Feltöltve és megjelenési névvel, ha nem a levelezésnél használtat szeretnéd.


(A rajzolókat sem kívánom kihagyni: örömmel várok bármilyen rajzot vagy képet, amin egy póni vagy szereplő ír, hogy saját fejléccel kezdhessek.)

18 megjegyzés:

  1. Ez is jól hangzik. Kár hogy ki kellett szállnom,mert nincs időm :(

    VálaszTörlés
  2. egy gyors komment mielőtt még lenne időm bővebben írni.

    B+ Chaomiles, neked ebből kellene élni!!!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a kritikát, igazad van át kellet volna néznem még egyszer. Igyekezni fogok ahogy csak tőlem telik :)

    VálaszTörlés
  4. Na itt a teljes nyerítésem, ha vkit érdekel.
    Mármint itt.

    VálaszTörlés
  5. Egyszarvú-unikornis témához:
    Valóban, eleinte magam is kerültem az unikornis használatát, mivel van rá magyar szó is. Ám olyan gyakran merül fel annak a használata, hogy nagyon is kellemes, ha egyszer-egyszer eltérhetünk tőle, ráadásul két probléma is akad az egyszarvúval: Az "egy", mint most is látható, gyakran okoz felesleges valós vagy látszólagos szóismétlést, a szarv pedig pont a nevezett faj esetében kerül elő sokszor a varázslásuk kapcsán, ennek közelében hasonlóan ismétlésnek hat a faj rendes megnevezése, míg az unikornis semmiben nem zavar. Ezen túl ha véletlen felbukkannak a hercegnők a történetedben, akkor az alikornis megkerülhetetlen lesz amúgy is.

    VálaszTörlés
  6. heti hülye kérdés: az ismeretlen világ lehet pl crossover equestria vagy vmi hasonló?

    VálaszTörlés
  7. Bármi, ami nekik idegen lesz, megfelel, nyilván minél messzebb viszed őket, annál macerásabb.

    VálaszTörlés
  8. tudom hogy senkit se érdekel, de itt van a saját véleményem

    csak egy kérdés, több szereplőt is föllehet használni?(itt most nem csak a mane6-re gondolok)

    VálaszTörlés
  9. Nade kedves Omega, ha nem érdekelne a véleményed, akkor nem ide írtunk volna. (hanem pl a fiókba)

    VálaszTörlés
  10. hm van benne valami :D csak a szokásos 3 havonta előtörő vírusos megfázásom egy kissé anti-szociálissá tesz

    VálaszTörlés
  11. Igen, többet lehet, csupán egy főszereplő is legyen a listán.

    VálaszTörlés
  12. Legalább egy hét, inkább kettő van még hátra...

    VálaszTörlés
  13. Még egy kérdésem lenne: Lesz verses feladat is?

    VálaszTörlés
  14. Eddig nem merült fel bennem inger ilyesmire, ám akár lehet is egy kísérlet rá valamikor.
    (hmm, miért érzem azt, hogy egy haiku nem pontosan az, amire gondoltál...)

    VálaszTörlés
  15. Hétvégén zárhatok, vagy van aki még szeretne részt venni ebben a fordulóban, ám nem lesz kész addig?

    VálaszTörlés
  16. Mivel én már készen vagyok, ezért nekem megfelel az időpont.

    VálaszTörlés