2012. december 31.

Évbúcsúsztató

Ismét eltelt egy év és ideje számot vetnünk, mi is zajlott le a házunk táján.


Eredetileg egy képgyűjteményt terveztem, de rájöttem, hogy egy évzáró bejegyzés többet érdemel ennél. Emiatt talán nem is én vagyok a legalkalmasabb a feladatra, mert alig nyolc hónapja ismerem a sorozatot, talán négy hónapja ismerkedtem meg a közösséggel és mindössze négy napja váltam a blog szerkesztőjévé. Annyit azonban sikerült leszűrnöm, hogy viharos évet tudhat maga mögött a csapat. Mióta magába szívott ez a szubkultúra, rengeteg fontos személyiség hagyott el bennünket vagy vált többé-kevésbé inaktívvá. Enormous Macintosh, aki lényegében megteremtette a bronyk magyarországi sejtjét, , aki szintén fontos pillére volt a társaságnak és még sokan mások, akiket megismerni sem volt lehetőségem. A csapatunkat belső viszályok tépték szét és sokszor már a teljes összeomlás kardja lebegett a fejünk fölött.

Sikerült azonban újjá szerveződni, a távozók helyére új arcok léptek, köztük magam is, a magyar brony közösség újra az egység útjára lépett. A hanyatlás után tehát felcsillant a reménysugár és a meglepően nagy számú, viszont borzasztóan passzív hazai pónirajongók ismét képesek voltak aktivitást mutatni. Ezt remek előjelként könyvelem el a következő évre nézve. Így levetkőzve magyaros pesszimizmusomat, bátorítok mindenkit, hogy csak így tovább! Ne bujkáljatok, hanem építsük tovább együtt a magyar brony közösséget a barátság és az összefogás jegyében.

Nyúlfarknyi évértékelésem zárásaként kellemes szilveszterezést és

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

25 megjegyzés:

  1. Imádom, mikor Hunbrony azt hiszi, hogy ők jelentik a magyar bróni közösséget.

    De azért BUÉK!

    VálaszTörlés
  2. Ráadásul az is hülyeség, hogy a bróni közösség hanyatlott. A fenét, csak a Hubnrony hanyatlott. Más csoportokban ugyan úgy ment az élet.

    VálaszTörlés
  3. Buék Nektek is! Köszönjük az eddig lefordított részeket és azt is amit még lefogtok!!

    VálaszTörlés
  4. Lehet jobb lett volna, ha szép dolgokra emlékeztetsz minket. XD

    Mellesleg hanyatlott vagy nem hanyatlott, tök mindegy. Más csoportok azért jöttek létre, mert valaki vagy valakik nem bírtak elviselni egy két személyt. (más nyomos oka nem hiszem hogy volt) Avagy, ha nem tudtátok elviselni, nem tudtátok elfogadni a másikat, akkor hogy meri bárki is itt brony-nak nevezni magát.

    A helyes kifejezés FANDOM. Egy vagy több baráti kör, akik rajonganak a rajzfilmért. Ennyi és semmi több.

    Mellesleg, ha nincs a blog, nem ismertem volna meg egy rakás embert, tehát én is köszönettel tartozom és boldog új évet nektek.

    VálaszTörlés
  5. Butaság. A fandom fele ( vagy még több ) Farkas Zoltánnak köszönheti, hogy bróni. Ő az, aki videót csinált róla, és ő az, aki Unite-ot indította.

    Szerintem a magyar bróniság legalább fele neki köszönheti, hogy létezik. Lehet, hogy ti fordítotok, meg meeting-eket szerveztek, de ő tartotta egyben a közösséget, mikor ti összeomlottatok. Még ha nem tud róla, akkor is.

    VálaszTörlés
  6. a hunbrony 302 taggal büszkélkedik az united 141-el. Ha a fandom fele, (vagy még több) neki köszönheti, hogy brony, hova tűntek azok az emberek. nekem a jelenlegi számok szerint a 141 még csak a fele sem a hunbrony létszámának. Ezt mivel magyarázod?

    Mellesleg az új hunbrony csoport létszáma ez.

    VálaszTörlés
  7. Hunbronyban vannak trollok, roleplay akkountok, meg a treademark Hunbrony tagok. Uniteban csak azok vannak, akik tényleg aktívak. Legalábbig 30 tag biztos aktív. Amúgy nemtom miért kéne Uniteban aktívnak lennie annak, aki Banán miatt bróni. Sosem hívott minket oda.

    Meg Hunbronyban sem hiszem, hogy mind a 300 tag aktív. Ti haldoklotok, Unite virágzik. Sok sikert. Még Enormous Mac is kikérte Farkas Zoltán tanácsát!

    VálaszTörlés
  8. mióta van háború ott kezdődik a dolog? xD

    VálaszTörlés
  9. Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek!

    VálaszTörlés
  10. Erm... Nos, mar tegnap is nezegettem, hogy iit mi zajlik, de tul reszeg voltam, hogy kozbe is szoljak. Most mar csak masnapos, szoval ha valakit megsertek, azt nezzetek el.

    Egyfelol egyet ertek anonim baratunkkal, mert tenyleg zavaro (es ezt mar leirtam uniteban is egyszer), hogy ti tartjatok magatokat a magyar bronisag minensegenek. Nem vagytok azok. Csak azert szamitotok a hivatalosnak, mert nektek van oldal (blogspot, tehat tehetseg sem kell hozza sok), meg forum. A forditas meg meetingszervezes az oke. Az szep munka, abba negyet ertek. De nem tartsatok maagtokat tulzottan nagyra, mikor gyakorlatilag az utobbi honapokban csak nyogve-nyelve vonszoljatok magatokat a 'fonix' poraban.

    De ne ertsetek felre, nem akarok degradalo lenni, sem shitstormot inditani. En mindig is ahhoz tartottam magam, hogy minden brony tartsa be a 'Love and Tolerate' cimu kodexket. Talan ezert is van, hogy mig nalatok szethuzas volt regen, nalunk pedig nem, igy lehet, hogy msot mi jobban osszekovacsoltuk a kozosseget, te pedig (,hogy en is hadd hasznaljam ezt a szot) hanyatlotok.

    Emlekszem, mikor Mac kikerte a velemenyem (ha mar ez is szobajott) akkor is megmondtam neki, hogy ugy lehet jo kozosseget szervezni, ha nem tartja magat egy csoport ember tobbnek egy atlag tagnak (adminokra gondolok) hanem egyenertekuek, es folyamatosan foglalkoznak a neppel, barati szinten. Akar velemenyt is lehet kikerni. Nem vagytok istenek, ezert nem kell mindent tokletesen tudnotok segitseg nelkul.

    Huh. Nah, es most megiszok egy naaaagy pohar vizet. :D

    VálaszTörlés
  11. Oke, oke, oke. Ez igy tul brutalis volt. Csak annyit akartam mondani, hogy jol csinaljatok amit jol csinaltok, a forditast meg meet szervezest, de ennyi. Ne tartsatok magatokat a kozosseget fenntarto oszlopnak, sem nyajat osszefogo keritesnek.

    Oh igen, es BUEK!

    VálaszTörlés
  12. Az első reakcióm az itt láthatóakra olyasmi, amit a bennem bujkáló természete népművészeti agyagedény kelt éltere:
    „Örömmel” látom, hogy a másik oldalban megvan a „törekvés” a harmonikus egyesülésre a szeretett és elfogadás nevében.
    Persze ez nem olyan, amit helyesnek tartok, ha éppen nem a fenti, kedves énem dominál.

    Én kicsi póniim, mi lenne ha felhagynánk a messianisztikus feltupírozással (bárki felé), azzal kapcsolatban, hogy kinek hány százalék magyar bróni fűződik a nevéhez? Viszonylag könnyen meghatározható az a két pont, ami miatt a magyar rajongók szinte mindegyike rajongó lett:
    1. Lauren Faust és csapata megalkotta az általunk kedvelt műsort.
    2. Elég nyitott volt az adott egyén, hogy esélyt adjon a nem éppen jó hírű MLP-nek.

    Na persze egyesek úgy vélik, mindenki más helikopter, csak én vagyok focilabda. Ha már labdarúgás:
    A fenti helyzet leginkább arra emlékeztet, amikor a tizenhatos azt mondja a kezdőkörnek. „Ne gondold, hogy te vagy az egész focipálya, annak legalább a fele én vagyok!”

    És mivel úgy látom ide legalább a sárdobálás erejéig elég sokan ellátogatnak, ismét jelzem:

    Örömmel venném, ha bárki, aki máshol üzemeltet brony oldalt, blogot, fórumot, FB csoportot vagy bármilyen egyéb rajongói tevékenységet végez, az kapcsolatba lépne velem, hogy kölcsönösen segíthessük egymást.

    Ui.: Továbbra is boldogan olvasom a haldoklásunkról szóló megjegyzéseket, hiszen ismert a mondás ezzel kapcsolatban...

    VálaszTörlés
  13. Nem veletlen, hogy nem vettem fel veletek a kapcsolatot, mikor eloszor lattam azt a posztot. :I

    Arra, hogy talan kisse egoista vagyok... Nos, ilyen a termeszetem. Megszoktam ,hogy amerre jarok, ott altalaban felneznek ram, mert jol vegzem a munkam, ezert hajlamos vagyok mashol is igy viselkedni, ahol meg nem tettem le semmit az asztalra.

    Termeszetesen attol, hogy ez a velemenyem, nem mondtam, hogy igazam is van. Sot, en orulnek legjobban, ha a Hunbrony ismet felviragzana.

    VálaszTörlés
  14. Micsoda kommentháborút sikerült itt kirobbantani :O
    Sajnálatos, hogy valaki épp csak az írásom lényegét hagyta figyelmen kívül és csak kötekedni járnak fel és egy jó szándékkal megírt üzenetet is arra használ, hogy belekössön a társaságba. Igen, biztosan elsiklottam egy s más felett, még új vagyok és guglizás után sem nagyon találtam egyéb oldalt frászbukcsoportokon kívül, amik hasonló tevékenységet folytatnának, a közösségi oldalakat pedig bojkottálom.

    "mert nektek van oldal (blogspot, tehat tehetseg sem kell hozza sok)"

    Ez kissé arrogáns volt...

    VálaszTörlés
  15. Jól sikerült összerakni ezt a hsz-t is...

    VálaszTörlés
  16. Jó tanácsként. Legközelebb inkább számolj be arról milyen is volt az első talid, mint a közösség legnagyobb viszályáról egy szót is említs. :D Mellesleg örülök, hogy van egy aktív szerkesztője is már a blognak. így tovább, de a rosszat inkább ne emlegesd. XD

    VálaszTörlés
  17. Most jó darabig amúgy sem hiszem, hogy lesz olyan alkalom, amikor fennállna az esélye, hogy előszedjük a témát. Az év végén meg már úgyis az idei évről lesz szó, amiben remélem egy említésre sem méltó fekete pötty sem lesz ez a veszekedés.

    VálaszTörlés
  18. "a közösségi oldalakat pedig bojkottálom."

    Lurk more. Aaaaalways lurk more! Ha már szerkesztő vagy, akkor szélesítsd a látóköröd!

    VálaszTörlés
  19. "Nem veletlen, hogy nem vettem fel veletek a kapcsolatot"

    Á, értem, mi beképzeltek vagyunk, amiért te még a nyílt kapcsolatfelvételi kérésre sem vagy hajlandó reagálni?

    Nem probléma, továbbra is örömmel látunk itt, errefelé nem szokás a kiközösítés...

    VálaszTörlés
  20. Szerintem ezt még azelőtt kéne befejezni, hogy igazán elkezdődne...
    Senkisem tökéletes, mindenkinek megvan a maga ügye baja kész, vége, ennyi, ponty

    VálaszTörlés
  21. Thorin, ne erts felre, nem sertesnek szantam. Sosem volt kozunk hozzatok, meg alapitaskor sem, es ezt igy is akarom tartani. Kapcsoalt pedig megvan annyiban, hogy csomo Unite tag HB tag is. Meeteken meg ugy sem szamit, hogy ki milyen csoportban van, hisz ott emberek vagyunk. (Jobban fogalmazva szemelyek)

    Pusztan azert nem akarom, hoyg a ket csoport ennel jobban egymasba gabalyodjon, mert itt mas rendszer van, mint nalunk, es ez galibat okozona.

    VálaszTörlés
  22. Félreértem, mivel nagyon szűk azon személyek száma, akivel akarok gabalyodni...

    "Sosem volt kozunk hozzatok... csomo Unite tag HB tag is."

    Az ellentmondást nyilván csak én látom.

    Viszont amiről eddig is és most is beszélek, az a kommunikáció a felek közt. Persze egyértelmű, hogy valamilyen érthetetlen okból továbbra is úgy gondoljátok, az FB csoport és a blog egy és ugyanaz, ami nem igaz. Sőt a HB fórum és a blog sem ugyanaz, még akkor is, ha mindhárom közt természetesen van jelentős kapcsolat és átfedés.

    Ha továbbra is elkülönülve akartok maradni, hajrá. Csupán akkor lehetőség szerint ne rajtunk kérjétek számon, hogy nem veszünk észre titeket...

    Részemről itt ezt befejezettnek tekintem, más, beszélgetésre alkalmasabb csatornám adott esetben szívesen folytatom.

    VálaszTörlés
  23. Sosem vetem egy kalap ala a blogot, a csoprotot, es a forumot. Mind a harom mas dolgora szolgal, es gyanitom arra is van kihasznalva.

    Gabalyodas alatt pedig nem azt ertettem, hogy osszevesznel valakivel. Az a te dolgod. De nem tudom elege hangsulyozni ,hogy milyen veszekedes volt abbol tobbszor is, hogy nalatok ki hogy tagel, mit nem tagel, mit kommentel, etc. Telejsen mas ez a rendszer nalunk. Masfele posztok is vannak, mast szoktak meg a tagok.

    Raadasul sosem kertem, hoyg vegyetek eszre. Ha erre lett volna szuksegem, akkor valoszinuleg kulturaltan meg is teszem.

    Ha pedig nem akarsz ide valaszolni, nyugodtan vegyel fel skypera (nevem: m05063pfr3q3nc14), facsebukra (gondolom megtalalsz), vagy akar msnre is, de azt nem ohajtom kozetenni.

    VálaszTörlés
  24. Gyerekek én még új vagyok
    Egy csomó dolgot nem értek
    Ki ez az Unite és mi köze hozzá a Hunbronynak?
    Kérem valaki magyarázza már el érthetően, mert nem értem mi folyik itt...

    VálaszTörlés