2013. március 2.

Fighting is Magic, második kör



A játékot készítők mostanra minden jogi lehetőséget megvizsgáltak, és kénytelenek voltak elfogadni, hogy nem folytathatják a munkájukat az eredeti formában.

Viszont ahogy azt korábban is már olvashattuk, Lauren Faust felajánlotta nekik, hogy készít új karaktereket a játékhoz, ha igénylik. Ezen megoldás mellett maradtak, és így a mane6 tagjai között tudhatjuk a kedvenc sorozatunk megálmodóját.

Ezzel a lehetőséggel a már megalkotott program jelentős részét megmenthetik, csupán a karaktereket és egyéb, védet tartalmakat szükséges lecserélni, a mozgásokat és egyéb elemeket megtartják, amennyire csak lehet.

Sajnos ezzel együtt a játék immár nem MLP játék lesz, bár továbbra is tervezzük a tájékoztatást majd róla, hiszen vélhetően azért érezhető marad majd rajta a pónik jelenléte is.

Az új formájában egyenlőre nem ismert a megjelenés dátuma (eredetileg már idén befejezték volna.)

2 megjegyzés:

  1. Örömmel tölt el, hogy Faust ennyire a szívén viseli a brónik sorsát ugyanakkor remélem, hogy ennek a Hasbro kedves aktakukacai és naphosszat profitgrafikonokat fürkészgető öltönyös tökfejei is szem- és fültanúi lesznek minél hamarabb.
    A sorozat tényleges készítői mind tisztában vannak a helyzettel (lásd: Faust, Meghan, Daniel, John, Tara és stb., szóval TÉNYLEG mindenki! XD), a monumentalitásával, csak "azok" nem.

    VálaszTörlés
  2. ennyi erővel akár az összes rajongói alkotást üldözni lehetne nem veszik észre hogy saját maguk alatt vágják a fát

    VálaszTörlés