2013. szeptember 21.

Bemutatkozik a Nagy és Hatalmas Pegacorn


Szoval én volnék Pegacorn

bővebben a törés után





Hol is kezdjem?
Két éve, mikor megismertem a közösséget, sosem hittem volna, hogy a jó irányba változik az életem. Kimozdultam a magányból és megismertem egy rakás új embert, közte nem egy a barátom lett. Elfeledtette velem a múltat és bár történnek néha napján ez meg az a közösségben, nem bántam meg, hogy tagja lettem. Egy dolog biztos számomra, aki brony lett, az is marad és megtagadhatod a nevet, de legbelül az maradsz mindörökké.
A pónis mese nekem nem újdonság, hisz az első generáció óta nézem és ha lesz ötödik verzió, biztos azt sem hagyom ki. Régi nagy kedvencem Menta volt az egyedi, ügyefogyott, bohókás stílusával.


Vannak akik szerint az egész, csak a mese rajongó táboráról, míg másoknak a barátságról szól. A vélemények megoszlanak, de részemről mindkettőről szól, ahogy a közösség nevében is ott van.
brother (testvériség) pony (egyértelmű).

A rajzfilm az, aminek a rajongása miatt barátok lettünk és ez utóbbira tanít a pónis mese is, amitől a közösség, számomra a legvarázslatosabb dolog.



Posztolom az egyéb olyan dolgokat, amihez nem kell nagy angol tudás és szeretnék találkozókat szervezni nektek, mint régen Inchay.

Remélem tudok segíteni benne, hogy a közösség jobb legyen mint valaha és remélem segítettek benne.

sorry a helyesírásért. Hosszú történet, de majd igyekszem.

4 megjegyzés:

  1. Oh God, hatalmat kapott a kezébe! :O

    A nagy és hatalmas Pega köztünk, nem hittem, hogy ezt is megérem ^^

    VálaszTörlés
  2. Pegacorn-t vád elé kell helyeznem, a jogvédett "Nagy és Hatalmas" cím illegális használatáért, amit kizárólag csak Trixie Lulamoon, valamint Hajlékony Vetítő számára van felhatalmazva! A bíróságon akár 25 ezer tallér büntetés összeget fizethet! (Így működik a rendőröknél?)
    ...
    ...
    ...
    Na, most hogy azt elintéztük, Hi Pega! :D

    VálaszTörlés
  3. Equestriaban őt illeti meg, de itthon engem :D

    Amúgy minden póninak üdv.

    VálaszTörlés
  4. Szerény személyem irányába szerencsére nem történt semmiféle jogsértő megnyilvánulás, mivel engem az "Első és Egyetlen" jelzőkkel szoktak megilletni, nem pedig a "Nagy és Hatalmas"-sal...az fennkölt lenne. =)

    VálaszTörlés