2013. október 16.

Megbeszélés: Mit tennél, ha ez az új generációs póni?


Az Eqd-n a minap egy nagyon érdekes kérdés lett feltéve, ami engem is érdekelne, hogy vajon a magyarok mit válaszolnának rá.



Nem kell megrémülni nem új generáció.

Aki járt játék részlegen, annak feltűnhetett hogy ezek a filly pónik jócskán elnyomják az Én Kicsi Pónim játékokat hazánkban és több minden kapható belőle.
Most viszont betört a filmiparba is és ha minden igaz 2014-ben várható lesz egy rajzfilm is belőle.


Részemről, a véleményem?
Független, hogy miről szól a rajzfilm és lényegtelen, hogy is néznek ki a karakterek, mert amikor én a brony közösség tagja lettem, egy remek társaságot ismertem meg. A 3. generáció óta a fandom része jobban érdekelt, mint maga a mese.

Szerettem elnézni, ahogy közösen dolgoztok egy projekten, hogy max két ember közt volt nézeteltérés, de hosszú időkön át, együtt dolgoztak ha kellet. 
Imádtam, hogy havi egy találkozó volt és mindig vártam a következő hónapot, mikor találkozhatók veletek. Ökörködtünk vagy 30an és jól éreztem magam, mert mindig találtam olyan emberkét, akivel el voltam.

Sajnos az elmúlt időben, sokan szerveznek találkozót, így az a 30fős aktív társaság, idő hiányában nem tud mindegyiken ott lenni, így csoda ha 10 fő megjelenik. Sajnos lehet 10 fő, ha egy olyan embert sem találok ott, akivel ellenék és gyakran megesik, hogy nem is ismerem őket, a régiek meg sorra mennek el a közösség miatt, közte a legjobb barátaim, amit egyre nehezebben viselek. Ez az egyik oka, hogy nincs meg az a lelkesedés már a blogszerkesztés iránt, mint régen, mikor igazán akartam volna.

A 3. évad vége fele, számomra a rajzfilm minősége nagyot romlott, így a rajongásom sem a régi.


Mit tennék, ha ez lenne az új generáció? Szokásomhoz híven megnézném és ha a közösség fantasztikus, egyértelmű, hogy maradnék brony.

Nem a rajzfilm teszi fantasztikussá a brony közösséget, hanem ti magatok.


Most ti következtek és írjatok bátran, mert érdekel a véleményetek.