2015. február 17.

Planetárium – beszámoló


Kicsit tartottam attól, hogyan töltsünk ki egy napot, úgy hogy
mindössze 50 perces volt a planetárium, de sikerült.

Délben, egy tájékozódási versennyel kezdtünk, ahol a tájékozódás mellet a gyorsaság és a figyelem sem ártott. Elrejtettünk papírtekercseket egy sárga szalaggal átkötve és azokat kellet megtalálni a térképen jelzet pontokon. Minden papíron volt egy szám, ami a csapatok pontszámai lettek és aki a legtöbbet gyűjtötte, az nyert. Az egyik csapat be előzte a másikat, és ajándékként a pontok helyet otthagytak egy oc-s rajzot :D. Hát igen. Mint mondtam a gyorsaság sem ártott.



Ezután még bőven maradt idő egy kis étkezésre, így betértünk a Burger Kingbe, ahol miután jól laktunk, betámadtuk a játszóteret. Ott elbeszélgettük az időt mielőtt a planetáriumba bementünk volna.






A planetáriumban még egy kis játékkal kedveskedtünk, mikor is egy kérdőívet kellet kítölteni és bár a válaszok ott voltak a falon, sokan a telefont használták, illetve az iskolában tanult taktika szerint, egymásról puskáztak. Hát meg is lett az eredménye. A pontszámok elég szépen megegyeztek.


Végül megnéztük az ufók című előadást, hogy kicsit tanuljunk is. Sok érdekes dolgot megtudhatunk, hogy mekkora valószínűséggel léteznek az ufók.


Tőlem ne kérdezzétek mi volt erre a válasz, mert mindig is utáltam a számokat, így fingot nem értettem mit magyaráznak és már az elején elvesztettem a fonalat, de tudom, hogy sok F betű volt a témában, meg N.
Ennyit a beszámolóról. Én jól éreztem magam és azt az 1000ft-ot nagyon megérte, hogy megint egy remek társasággal tölthetem az időt, nem pedig a gép előtt.


ALBUMOK még több képpel


KÖVETKEZŐ MEET
Március: Kirándulás egy lelátóhoz + egy tagnak van egy programötlete. Még mi sem tudjuk mi.
Április: Mondoconos összejövetel.


Részletek hamarosan


Szervező és a bejegyzés szerzője: Pegacorn